Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy napjaink egyik legfelkapottabb kevert báritaláról, a G’T-ről, vagyis a Gin&Tonic-ról írjak. A harmadik gines tonikom elfogyasztása után –lusta szerző lévén– azonban egyből eszembe jutott a plagizálás mint hatékony munkavégzés lehetősége.
Valamikor a XIX. század végén, a trópusi naptól és forradalmi hangulattól felfűtött Kubában megszületett a karibi sziget első koktélja, a Canchánchara...
Bizony, nem tévedés: Canchánchara! [’lá káncsáncsáárá!’] Ez az ital neve. Akár egy maori csatakiáltás vagy fertőző tüsszentés. Ugyan kiváló az agyagedényben kínált mézzel és lime-mal ízesített rum, de senki nem bánja, hogy manapság a vendégek a sokkal kellemesebb hangzású Daiquiri-re, a Canchánchara utódjára esküsznek...
Egy mai bártendernek, aki 22 évesen frusztrálva érzi magát, ha még nem volt legalább öt munkahelye, és totál ki van égve, hiszen négy vendéglátásban töltött év után neki már nem tud újat mutatni ez a szakma, talán egy lázálmas fantáziálgatásnak tűnhet, hogy valaki önsajnáló nyavalygás nélkül 26 évet töltsön el ugyanabban a pultban, vidáman és mosolygósan minden egyes nap.
A Tequila Sunrise koktél első variációja az 1930-as években készült, ekkor még az összetevők tequila, feketeribizli likőr, lime dzsúz és szóda voltak.
Ha Te is keresd a választ a Brain életében elhangzó kérdésre: “Mit adtak nekünk a rómaiak?”, akkor itt egy újabb válasz: az Aperol Spritzet.
Tíz emberből 7 szinte biztos, hogy fejből tudja a Piña Colada koktél összetevőit, még akkor is ha, sosem szürcsölte egy bárpultnak támaszkodva.
