MI AZ A BARISTA? A BARISTA JELENTÉSE, A BARISTA FELADATAI

Aki nem tudja, mit jelent a barista, akár a bartenderrel is összetévesztheti, pedig mára ez a két szakma egyértelműen különvált. A barista feladatai sokrétűek, ezért a barista állás betöltéséhez bizonyos képességek elengedhetetlenek.

Aki nem tudja, mit jelent a barista, akár a bartenderrel is összetévesztheti, pedig mára ez a két szakma egyértelműen különvált. A barista feladatai sokrétűek, ezért a barista állás betöltéséhez bizonyos képességek elengedhetetlenek.

A barista jelentése

Az olasz kávé a mai napig etalonnak számít, Itália túlzás nélkül nagyhatalom a kávékultúra terén. Így nem meglepő, hogy a barista is egy olasz kifejezés, melynek jelentése:

  • csapos, pultos,
  • bárpulti felszolgáló, báros,
  • presszós.

Eredetileg a barista jelentése lefedte mindazon tevékenységeket, amiket a pult mögött állva végeztek. Tehát beletartozott az üdítők, alkoholos italok stb. csapolása, elkészítése, kitöltése is. Ma azonban a barista jelentése hivatásos kávékészítő és felszolgáló, kávémester, régi magyar szóval kávépincér.

Olasz szó lévén a barista helyes kiejtése “bariszta”, de Magyarországon szakmai körökben is sok helyen úgy ejtik, ahogy leírjuk: “barista”.

A barista jelentése kávépincér, presszós. A barista fizetés magas is lehet.

Mi a barista feladata?

A barista hasonló szakértője a kávénak, mint a sommelier a bornak vagy a bartender a koktéloknak. Ez azt is jelenti, hogy éppen úgy tisztában a kávé és a kávézás tudományával, ahogyan a sommelier ismeri a különféle borvidékeket, szőlőfajtákat és borokat. Illetve ahogyan a bartender fújja a koktélrecepteket és készíti a fantasztikus koktélokat, a barista is úgy érti a különböző kávéfajták jellemzőit és elkészítését.

Ebbe nem csak a kávékészítéssel kapcsolatos operatív tevékenységek (pl. kávérendelés, vagyis a megfelelő minőségű alapanyagok beszerzése vagy a kávékészítés, tejhabkészítés stb.) tartoznak bele. Ezek mellett az elkészült kávé felszolgálása is a barista feladatai közé tartozik. Tehát nem a háttérben tevékenykedik, mint például egy chef, hanem a felszolgálókhoz hasonlóan a frontvonalban, a vásárlókkal szemtől szemben dolgozik.

A bevezető után következzen kissé konkrétabban is, mi a barista feladata:

  • a kávékészítéshez szükséges barista eszközök, berendezések, különféle barista kellékek ismerete és szakszerű használata,
  • a különböző kávéfajták, köztük különleges kávék elkészítése a megfelelő kávécserjék terméséből készült őrlemények felhasználásával,
  • a vendégek igényeinek felmérése és kiszolgálása,
  • emellett praktikus, ha a barista a kasszát is tudja kezelni.

Mire van szükség a barista állás betöltéséhez?

Bizonyos képességek és készségek nélkülözhetetlenek ehhez a szakmához, nézzünk néhány példát:

Jó kommunikációs készség, empátia és emberismeret, vendéglátói véna

Egy jó barista gyorsan megtalálja a hangot a vendégekkel, még akkor is, ha azok nem ismerik a különböző kávéfajtákat. Ha egy vendég nem tudja pontosan, mit szeretne, egy jó vendéglátó az intuíciójára hagyatkozva is képes felmérni, melyik kávé nem felel meg a fogyasztó ki nem mondott igényeinek. Ahogyan arra is ráérez, melyik kávéfajta való neki igazán, vagy legalábbis nagy valószínűséggel melyiket fogja szeretni. (Persze ehhez a képesség mellett bizonyos időt el is kell tölteni a barista szakmában, amíg a kellő rutin kialakul.)

A barista állás betöltését segíti egy színvonalas barista képzés.

Koncentrált és tempós munkavégzés

A barista tevékenységét úgy is jellemezhetjük, mint egy “kávémérnök” munkáját. Hiszen például egy tökéletes latte macchiato elkészítéséhez megfelelőre őrölt alapanyag, pontosan kimért mennyiségek és nagyon precíz munkafolyamatok szükségesek. Ha a barista hibázik, a kávé nem lesz tökéletes, nem lesz olyan ízű, amilyennek lennie kellene. Ehhez jó koncentrációs készség szükséges, ami ugyanakkor nem mehet a tempó rovására. Hisz egy vendéglátóhelyen nem várakoztathatjuk a végtelenségig a kávéjukra váró fogyasztókat.

Megosztott figyelem

Egy baristának egyszerre kell tudnia a kávékészítésre figyelni és kommunikálni a vendégekkel. Ez a két dolog biztosan folyamatosan jelen van, de számos váratlan fordulat is bekövetkezhet (lásd a következő pontot).

Kiváló stressztűrő képesség

Ahogyan az előző pontban említettük, egy baristának minimum kétfelé kell figyelnie, de korántsem biztos, hogy ennyivel megússza. Jöhet egy elégedett (vagy éppen elégedetlen) vendég, aki az éppen a kávéjára váró mellett megszólítja a kávépincért. Meghibásodhat a kávégép, elfogyhat valamelyik kávé, megsavanyodhat a tej stb. A kávékészítés azonban (lehetőleg) sosem áll le, ahogyan a vendégek felé irányuló mosoly sem hervad le a barista arcáról.

A kávé és a kávézás szeretete, a kávéval kapcsolatos széleskörű ismeretek

Ez evidenciának tűnik, de érdemes kitérni rá, ugyanis akinek “ez is csak egy munka”, az nem biztos, hogy sokáig bírja majd a gyűrődést a kávégép mögött. Az viszont szinte garantált, hogy sosem fog olyan finom kávékat készíteni, mint aki “szerelemből” választja ezt a hivatást. Hiszen utóbbi esetben folyamatosan figyeli a trendeket, az újabb és újabb kávéfajtákat, kávégépeket, kávékészítési technológiákat. Mindez pedig a lefőzött kávé ízében is visszatükröződik.

Mennyit keres egy barista?

Egy barista fizetése számos tényező függvénye, például:

  • Hol szerezte a szakmai tudását?
  • Mióta van a pályán?
  • Mennyire rangos vendéglátóhelyeken dolgozott korábban?
  • Az ország vagy a világ mely részén áll munkába?
  • Milyen kategóriájú vendéglátóhelyen dolgozik?

Ettől függően a barista fizetések Magyarországon kb. 1200 forintos órabértől indulnak, de egy ötcsillagos szálloda bárjában akár 300 000 forintos, vagy még ennél is magasabb havi fizetés is elképzelhető.

Külföldön még vegyesebb a kép, bár a magyarok által kedvelt országokban jellemzően jobban lehet keresni, mint itthon. Ausztriában például 700 000, Németországban pedig akár 900 000 forintnak megfelelő havi fixe is lehet egy jól képzett baristának.

A barista fizetésekről bővebben is olvashatsz a HR Portálon.

Barista képzés a Bestmixernél

Barista tanfolyamaink nem csak azok számára lehetnek érdekesek, akik a barista pályára készülnek. Olyanoknak is érdemes elvégezni, akik a kávé szerelmeseiként bővítenék ismereteiket. Vagy csak szeretnének valódi olasz espressót, cappuccinót vagy latte macchiatót készíteni.

Miért érdemes a Bestmixer barista képzéseit választani?

  • A Bestmixer iskola közel 10 éve működik, 15 városban (vannak barista tanfolyamaink Budapest mellett számos vidéki városban is).
  • Magasan képzett, komoly szakmai múlttal rendelkező oktatók tanítanak nálunk.
  • Kedvezményes, kombinált képzések a kezdőtől a haladóig és a különféle specializációkig.
  • Dedikált munkaajánlatok az iskola partnereitől: óceánjáró és folyami hajókon, illetve több külföldi országban és Magyarországon is.
  • Több ezer szakember került ki a Bestmixerből és helyezkedett el a szakmában több mint 90 különböző országban.
  • A légkör a tanfolyamokon könnyed, laza, oldott, a hallgatók kellemes élményként számolnak be az elvégzett képzésekről – ez azonban sosem megy a tanulás rovására.

Nézd meg tanfolyamainkat is!

Szeretnél értesülni a legújabb cikkekről?

Havonta rengeteg új bloggal készülünk neked, amiben fontos tanácsokat és érdekességeket találhatsz. Légy tagja a Bestmixer blog körnek!

Add meg az email címedet, és mi rendszeresen értesítünk róla!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A kávéfőzés szabályaihoz hozzátartozik, hogy mindig minőségi kávébabot használjunk.

Kávéfőzés barista szemmel: így készíts otthon tökéletes feketét!

Óriási Bestmixer sikerek a Mix & Mingle 2024 – Magyar Bajnokság elődöntőjében

A matcha latte receptje matcha tea port, vizet és tejet tartalmaz.

Matcha latte, az élénk zöld energiabomba

TUDD MEG MIT NYÚJT NEKED A BESTMIXER ISKOLA!

A kávékóstolás vagy cupping egy mérhető, számszerűsíthető és széles körben használt módszer a kávéminták elemzésére.

Cupping útmutató: mindent a profi kávékóstolásról

A caffe affogato története már a 16. századra nyúlik vissza, de csak az utóbbi években lett népszerű.

Affogato, a sokoldalú kávédesszert nyári napokra

×
×

Cart