Blog

Főoldal > Blog

A nagy balatoni koktélhelyzet

2019. szeptember 10.

A nagy balatoni koktélhelyzet

Néha egy mixeroktatónak is ki kell pihenni a változatos képességű diákok okozta édes fáradalmakat, úgyhogy gondoltam egyet, és leugrottam egy hétre a Balatonra, hogy megmártózzak gondtalan fiatalságom emlékeiben.

Nem kellett csalódnom; a hekk, a lángos és a sör még mindig játszik, a bikinis lányok pedig továbbra is megunhatatlan látványt nyújtanak a strandon.

A Balatonba csobbanás előtt pedig még mindig meg vagyok arról győződve, hogy a víz fogja korai fagyhalálomat okozni, utána persze már ki sem akarok jönni az unalmas szárazföldre. Talán csak a partmenti bódékból árult fagyik csábítanak erre, amik ma már kézművesebbek, mint húsz évvel ezelőtt, nem a jól megszokott ízesített, fagyasztott cukros vizek. Nem lehet minden a régi, elvégre a fejlődés közös érdek. Hál’ Istennek, a bárforradalom ide is elért, és már nem azok a koktélok vannak, mint…...mint 120 éve, 1899-ben, az első magyar koktéloskönyv megszületésének évében. Végül is ezt is nevezhetjük eredménynek, de sajnos 1999 óta semmit nem fejlődtek az italkimérések.

Minden egyes balatoni bárban, étteremben és diszkóban ugyanaz a húsz koktél lelhető fel. Ez olyan, mintha az olasz, a kínai, a thai, a magyaros és a török étteremben is ugyanazt lehetne enni – sajnos a Balatonon ez sem mindig áll távol a valóságtól. Fel tudom fejből sorolni az összest, de szerintem az olvasó is. Akkor mindenki egyszerre: Cuba Libre, Mojito, Piña Colada, Strawberry Colada, Swimming Pool, Summer Fresh, T. G. Melon, Speed, Tequila Sunrise, Mai Tai, Zombie, Caipirissima...

Vajon miként lehetséges az, hogy évtizedek óta változatlan a kínálat, és egyedül a minőség lesz évről-évre rosszabb?

A balatoni koktélok alávaló színvonaltalanságának 5 legfőbb oka

A hozzáértés hiánya

Azt szokták mondani, hogy a vendéglátásban munkaerőhiány van. Ez nem azt jelenti, hogy nincs elég ember, mert darabszámra elég ember van. A munkaerő minősége viszont sokszor katasztrofális.

Kértem egy Aperol Spritzet. Nem kéne, hogy kihívást jelentsen egy olyan koktél receptje, ami minden aperolos üveg címkéjén ott van, és nyáron egy koktélbárban kb. minden második rendelés ez. A pultos fiú az itallapból nem tudott rájönni, hogyan készül, ezért inkább kolléganője segítségét kérte, aki szintén nem tudta, mert –mint utóbb kiderült–, ő két napja dolgozik ott, a srác pedig aznap volt életében először pult mögött. És ő volt a bártender!
Képzelem, hogy zajlik egy állásinterjú arrafelé.

-    Jó napot kívánok! Láttam kiírva, hogy keresnek munkatár...
-    Fel van véve!
-    De hát még nem is tud rólam semmit!
-    Dehogynem, minden elvárásunknak megfelelt. Tud köszönni, megtalálta a címet, akar dolgozni, és lássuk csak... egy, kettő, három, négy. Igen ez négy!
-    Mi négy?
-    Négy végtagja van, ezennel fel van véve, túlteljesítette az elvárásainkat!

A Bestmixer iskola mixer tanfolyamán mindent megtanulhatsz a MODERN koktélokról! A tanfolyam során elkészített italokat el is fogyaszthatod, ráadásul munkát is biztosítunk a vizsga után .Országos Mixer tanfolyam - Jelentkezz MOST »

Nemtörődömség

„Eddig is jó volt a népeknek, amit árultunk, ezután is legyen jó!” Az ilyen mentalitással megáldott „dolgozó” szellemi sajátossága továbbá a „Há’ nehogy má’ nekem kelljen új koktéllapot írni, ennyi pénzért örüljenek, hogy felkelek az ágyamból reggelente!”.

Az egyik helyen például a báros egy égő italt szervírozott a vendégnek, majd otthagyta. A vendég valószínűleg még soha nem ivott ilyet. Először beleolvadt a szívószála az italba, majd próbálta eloltani a tüzet, de nem jött össze. Végül a hő hatására a pohár eltört. Mindeközben a báros gyerek a pincérrel beszélgetett, és miután végignézték, ahogy a vendég majdnem felgyújtja a bárt, még röhögtek is egy nagyot. Meg sem fordult a fejükben, hogy odamenjenek segíteni.

Igénytelenség

Értem én, hogy egy tuskó senkiházi vagyok, amiért rendelni merészeltem egy koktélt egy koktélbárban, de ha azt látom, hogy a mixer annyira gyűlöli a nekem szánt italt, hogy megvető vicsorgással pakolja a poharamba a jeget, amit a koszos markában hozott a fagyasztóból, én is csak röhögni tudok, és kérni kísérőnek egy duplát, hogy ne váltsak át sírásba.

Mert ha csupán arról lenne szó, hogy jól bevált klasszikusokat készítenek el tökéletesen, nem született volna meg ez a cikk, de sajnos az a helyzet, hogy 1500-2500 forint közötti áron lehet kapni mosogatóleveket flegma, húszévesen kiégett pultosoktól. Na emiatt írok, és ez ellen próbálok küzdeni minden nap oktatással, hozzáállással és vidám hangulattal az óráimon. Abban reménykedem, hogy megfelelő iránymutatással egy idő után a megélhetési vedéglátósok eltirhulnak a pult mögül, és felváltja őket egy hozzáértő és lelkes generáció, és 2039-ben már nem írhatok ilyen blog bejegyzést.



Kapzsiság

Sok tulajdonos a szezon alatt minden pénzt ki akar venni az üzletből anélkül, hogy a nyereség egy részét fejlesztésre költené. Ezért mennek az ilyen helyek ’99-es étlapokkal, itallapokkal és bérekkel.  

Nosztalgia

Nem csak a vezetők és alkalmazottak felelőssége az, hogy az egész Balatonon összesen három bárban lehet jó koktélt inni, hanem a vendégé is, akinek könnybe lábad a szeme a gyönyörűségtől, ha kap egy tulipánpohárban egy kék löttyöt koktélcseresznyével, ananászháromszöggel és napernyőcskével. Ha a vendég egyszerűen nem venné meg a túlcukrozott, papagájszínű italkölteményeket, minden bár arra kényszerülne, hogy revideálja az álláspontját a saját bárkultúrájával kapcsolatban.

Most pedig hogy kellemesen kidühöngtem magam, megyek vissza lazítani, és a nyár utolsó napját ezzel az ínycsiklandó Blue Hawaii-jal kísérem.
Egészségetekre!
 

Nézd meg tanfolyamainkat is!