Koktélok

Főoldal > Koktélok

Long island Ice Tea

Long island Ice Tea

Emlékszel, milyen finom volt az első Long Island, amit ittál? Nem? Hát persze, hogy nem, hiszen ennek az italnak a receptje pont olyan, mintha a haverod alkotta volna egy kissé elfajult házibuli harmadnapján, miközben napszemüvegben, sombreróval a fején és cigivel a szájában üvöltve tudatná veled, hogy ha ezt nem iszod meg, gyász vagy.

A Long Island Ice Tea Legenda

Akár még így is történhetett, hiszen – ahogy ez lenni szokott –­­ nem tudjuk pontosan miként született a koktél. A legelterjedtebb, legfrappánsabb és egyben legkevesebb hitelt érdemlő anekdota szerint valamikor az amerikai szesztilalom idején találták fel egy speakeasy bárban. A vendégek azért kérték, hogy ha véletlenül rátalálnak a titkos helyre a rendőrök, azt tudják mondani a halványbarna színű folyadékra, hogy „Ugyan, biztos úr, ez csak egy kis jeges tea, mit gondol rólam?”. Már csak azért is nehéz elképzelni ezt, mert annak idején egy razzia rendszerint nem kérdezősködéssel, hanem egy jó kis csihi-puhival kezdődött, ami –ha nem csillapodtak a kedélyek–, Smith&Wesson urak és mr. Thompson bevonásával folytatódtak.

A Long Island Ice Tea Története


Na nézzünk meg egy ennél jóval valószínűbb eredettörténetet. Robert „Rosebud” Butt szerint ő maga találta fel 1972-ben a Long Island-i Oak Beach Innben, amikor egy versenyre készült. Ezzel csak az a baj, hogy ezt rajta kívül egyetlen hiteles forrás sem erősíti meg, dehát hogy is lehetne nem hinni egy olyan bártendernek, aki Rózsabimbónak hívatja magát?

A legrégebbi múlttal büszkélkedő teória szerint nem más, mint maga Old Man Bishop találta fel a Long Island Ice Teat, mégpedig a Tennessee államban található Kingsport városához közeli Long Island-en a ’20-as években. Old Man Bishop (igen, Öregember Püspök, ez az illető neve) valószínűleg minden kreatív energiáját felemésztette a koktélrecept megalkotása, ugyanis a névadásnál már csak annyi telt tőle, hogy saját magáról nevezze el, így lett az ital neve Old Man Bishop. Az eredeti keverékben Jack Daniel’s, tequila, gin, vodka, rum és juharszirup volt. Ezt a meglehetősen gyatra glikémiás indexszel bíró löttyöt az öreg fia, a nem sokkal szerencsésebb névvel megáldott Ransom Bishop (Váltságdíj Püspök) tette ihatóvá és nevezte át Long Island Ice Tea-re a ’40-es években.

Long Island Ice Tea Mindenhol

Hogy volt, hogy nem volt, talán nem is fontos. A lényeg, hogy a jelenben szinte lehetetlen olyan koktéllapot találni, amin ne szerepelne a Long Island Ice Tea. A siker oka egyszerű: ez a koktél finom, mert tulajdonképpen egy alkoholos limonádéról van szó. Mégis, a cikk írójának sokszor az az érzése, amikor betér egy ivóba, hogy inkább inná Old Man Bishop instant májnagyobbodást okozó lőréjét, mint a körúti kocsmák túlkólázott, alkoholfukar, jégirigy és persze túlárazott mosogatóleveit. A színvonaltalanságnak két egyszerű oka van:

  1. A báros teljesen igénytelen a munkájára, nem is érdekli az egész, még a neten sem néz körbe, hogy legalább sejtelme legyen arról, hogyan kell egy koktélt harmonikus ízvilággal elkészíteni, nem hogy elmenne egy mixertanfolyamra, ahol legalább az alap koncepciókat el tudná sajátítani.
  2. Az üzletvezető/főnök nem enged változtatni, mert „minek, há így is megveszik a népek?”

A Long Island Ice Tea receptje:

  • 20 ml vodka
  • 20 ml gin
  • 20 ml fehérrum
  • 20 ml tequila
  • 15 ml triple sec
  • 20 ml citromlé
  • 15 ml limelé
  • 15 ml sűrű cukorszirup
  • top kóla (maximum 50 ml)

A Long Island Ice Tea Elkészítése

A high ball pohárba RENGETEG kockajeget teszünk, az összetevőket a kóla kivételével jéggel vagy anélkül összerázzuk, majd átszűrjük a pohárba. Felhúzzuk a kólával, a pohárba mehet még pár lime karika, és egy bárkanállal összehúzzuk az italt. Belerakunk egy szívószálat és megisszuk. Nem olyan nehéz ez!

Ha kedvet kaptál arra hogy megtanuld az igazi Long Island Ice Tea elkészítését is akkor jelentkezz mixertanfolyamra a bestmixer iskolában!

Nézd meg tanfolyamainkat is!