A Gin&Tonic története
Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy napjaink egyik legfelkapottabb kevert báritaláról, a G’T-ről, vagyis a Gin&Tonic-ról írjak. A harmadik gines tonikom elfogyasztása után –lusta szerző lévén– azonban egyből eszembe jutott a plagizálás mint hatékony munkavégzés lehetősége.
Hiszen Douglas Adams, a Vendéglő A Világ Végén című könyvében már mindent leírt, amit a Tejút népeinek tudni érdemes. Úgyhogy én hátradőlök kezemben a negyedik Gin’n’Tonicommal, Ti is tegyétek ugyanezt, és nézzük, mit ír a mester:
„Különös tény, amelynek senki sem tudja a valódi jelentőségét, de a Galaxis ismert világainak mintegy 85 százalékában – primitívekben és hiperfejlettekben egyaránt – létezik egy italféle, amelyet dzsynneis tonnyknak, dzsínan toniksznak, gin-N-N-T'N-ixnak vagy dzsinand-o-niksznak hívnak, vagy ugyanannak a fonetikus alaptémának ezernyi más variációjaként említenek. Az ital maga nem azonos a különböző helyeken, hanem a sivolviai „csinanto/mningsz”- tól, amely közönséges csapvizet jelent, a szobahőmérsékletnél valamivel melegebben szervírozva, egészen a gagrakaki cines-Tóni-xig változik, amely pillanatok alatt végez egy ökörrel. A hasonló hangzáson kívül az az egyetlen közös vonásuk ezeknek, hogy valamennyit még azelőtt találták fel és nevezték el, hogy az illető világok kapcsolatba léptek volna bármely más világgal.”
A galaxis egy méltán elhanyagolt spirálkarjának egy jelentéktelen zugában, az interorbitális csillagpor jótékony rejtekében egy apró, máskülönben említésre sem érdemes bolygó vánszorog fiatal csillaga körül, amit a helyiek a mindent belepő sárról Földnek neveztek el. Ebben a „civilizációban” Gintoniknak nevezték el az italt, amit valóságos kultusz övez. Maga a folyadék kezdetleges eszközökkel előállított fűszeres alkohol és egy fa kérgével ízesített víz keveréke. A városaikban vogon lőtávolságon belül egészen biztosan nem tud úgy közlekedni az ember, hogy ne invitálnák be egy sötét és nyirkos italkimérésbe, ahol a csaposok Gintonikok széles választékával mérgezik áldozataikat, akik ennek látszólag igencsak örülnek.
A lötty történelme igen tanulságos, és sokmindent elárul a földi emberekről, valamint arról, hogy normális lény miért kerüli el jó messzire ezt a kék sárgolyót. Az ital tonik része voltaképpen egy rovar által terjesztett kórság elleni gyógyszer, ami a megszólalásig hasonlítana a betelgeusei fojtólázra, már ha meg tudna szólalni. Ez a szer rengeteg ember életét mentette meg jobbára ártalmatlan történelmük során.
Meggyógyít vagy megöl?
A gin része viszont egy halálos sejtméreg, ami olyan bajok forrása volt a Földön, mint az első részegség járvány időszámításuk szerint 1742 körül (1742 kört tett meg a bolygó mióta felszögeltek valakit egy fára), amiben majdnem annyi ember halt meg, mint az I. kriketti háborúban, de ugyanennek a ginnek egy fürdőkádban kevert változata vitte el emberek tízezreit, amikor valaki kitalálta, hogy milyen jó is lenne, ha a véralkohol szintje helyett a nemzeti összterméket emelnék az egekbe. Tehát ez egyik komponens gyógyít, a másik öl. Ez a kettősség és önellentmondás jellemzi ezt az egész népséget.
Mindenki a kenyér árára panaszkodik, miközben néhány szórakozóhelyen egyetlen italra elköltenek annyi pénzt, amiből egy hónapra elegendő kenyeret tudnának venni. A pénzzel amúgy is érdekes a viszonyuk. Egy színes konfettit használnak fizetőeszköznek, amiből a múcsonyi Hörpöldében 420-at kell fizetni egy Gintonikért, ugyanakkor a Morus LXIV gin, amit egy lekváros bödönben tartanak, 1.642.000-be kerül.
A Galaxis minden fajának legnagyobb szerencséjére valószínűleg előbb fogják magukat Gintonikba fojtani, minthogy elkezdjenek ismerkedni velünk.
Szeretnél megtudni mégtöbb érdekességet a koktélokról?
Ha a bátor olvasó az intelmek ellenére is meglátogatná ezt a különösen ocsmány világot, feltétlenül térjen be a bolygó egyetlen, valamelyest élhetőnek mondható helyére, a Best Mixer iskolába, ahol anélkül ismerkedhet meg a Gintonikokkal, hogy az életét kockáztatná.
