NYÍRSÉGBŐL A FŐVÁROSI TOP BÁROKIG! INTERJÚ HANKÓSZKI MIKE-KAL

Az AeroPress kávéfőző ötlete egy zseniális mérnök-feltaláló fejéből pattant ki – akinek a sors fintoraként korábban semmi köze sem volt a kávékészítéshez. Az Aeropress a kezdeti idegenkedés után gyorsan meghódította mind a szakmai, mind a laikus közvéleményt.

Hankószki Mike a Turai Botaniq Kastély bartendere, bártender bajnok aki a magyar bartender közösség aktív tagja. Következzen a vele készült interjú, amiből megismerheted a sztoriját!

Hogyan kezdted el a szakmát? Mi inspirált, miért gondoltad, hogy ez lesz az, amivel karriert futhatsz be?

Szabolcsi gyerek vagyok, Nyíregyházáról származom. 2019-ben még a rendőrségnél szolgáltam, de valahogy úgy éreztem váltanom kell.  Hétvégente a barátaimmal eljártunk szórakozni és nagyon megtetszett a bartenderek munkája. Jó italok, buli és ezek velejárói. Gondoltam is, hogy ez lesz a nekem való.
Körbe kérdezgettem az ismerőseimet és a Bestmixer iskola mixertanfolyamát ajánlották. Nyíregyházán tanulhattam meg az alap és a haladó mixer tanfolyam fortélyait.

Imádtam a BestMixerhez járni. Akkori mentorom Réz Gabi sok mindenre megtanított. Rengeteget tanultam és éreztem, hogy napról napra gyarapodik a tudásom. Persze mint a legtöbb diáknak, nekem is a koktélok készítése tetszett a legjobban és az a része a tankönyvnek, hogy mi-miből készül, hogyan készül, az kevésbé vonzott.

Ma már be kell látnom, hogy az legalább olyan fontos, mint a gyakorlati része. Az elméleti tanagyag adja a mélységét a szakmának. Már akkor is, amikor a mixer tanfolyamra jártam – és azóta is azt gondolom -, hogy életem legjobb döntését hoztam.

Hogy kerültél Budapestre?

Pár hónappal később a sikeres vizsga után elkezdtem kacérkodni a külföldi munka gondolatával, mert szerettem volna jól fizető állást magamnak. Az angol nyelv már akkoriban is jól ment és gondoltam, ha már a végzettségem is megvan, miért ne próbánék szerencsét a nagyvilágban. Néhányan azt javasolták, hogy mielőtt a külföldi munka mellett döntenék, mindenképpen tegyem magam próbára Budapesten. Így elkezdtem lelkesen küldözgetni az önéletrajzomat a fővárosi bárokba, klubokba.

Elhatároztam, hogy Budapest legmenőbb bárjaiban fogok dolgozni.
A budapesti Hard Rock lett az első munkahelyem. Nagyon lelkesen kezdtem bele a munkába és a fővárosi élet is nagyon megtetszett. Igazi daráló volt. Itt mindenki csinált mindent. Nem volt külön barback, aki feltöltötte volna a hűtőket vagy előkészítette volna a gyümölcsöket. Folyamatos forgásban voltunk. Ha kellett mosogattam, pakoltam, törölgettem, italokat készítettem. Szép emlékeim vannak az itt eltöltött időről.

Mesélj az első bartender versenyedről!

Még a Hard Rockban dolgoztam, amikor elindultam életem első versenyén a 2. Magyar SpeedMix Párbajon, ami azóta is a kedvenc versenyem. Ez egy olyan verseny, amit egyszer minden bártendernek át kell élnie. Itt ismerhettem meg Deák Hunor „Pandát” akit, azóta is a legnagyobb mentoromnak tekintek. Ő írta azt a SpeedMix párbajról: „Ez az a verseny ahol nincs mellébeszélés, nincsenek előre megkreált italok, kiállsz és bármilyen bizarr is az alapanyag, amiből italt kell készítened, neked meg kell oldanod. Ez az igazi bártender verseny”.

zen a versenyen nem sikerült eredményt elérnem, de hatalmas élmény volt a szakma „nagyágyúival” megismerkedni. Ez pedig további segítséget, és fejlődési lehetőséget hozott számomra.

Akkor mondhatjuk, hogy tulajdonképpen, a Hard Rock után indult be igazán a szakmai előremeneteled?

Igen, például Panda ajánlására kerültem be a La Fabbrika bárjába. Az akkori bármenedzser, Papp Márk volt, aki óriási név a szakmában. Látták rajtam hogy lelkes vagyok, de nem mertek mindjárt a mélyvízbe dobni. Így lettem a La Fabbrikában junior bartender. De akár hívhatjuk ezt a pozíciót „barback-nek” is. Olyan munkákra, munkafolyamatokra tanítottak meg, ami elengedhetetlen része lett a szakmai előmenetelemhez.

Sokan elkövetik azt a hibát, ha végzett bártenderek, hogy nem vállalják be a kevésbé előkelő szakmai munkákat. Viszont itt fontos megjegyezni, hogy amikor egy komoly helyre mész el dolgozni, akkor végig kell járni a szamárlétrát. Nem lehetsz mindjárt bártender. A mixer tanfolyamon korábban hasonló helyzeteket mondtak az oktatók. Ha külföldön, vagy top bárban szeretnél elhelyezkedni akkor lentről kell kezdeni. Minden, ami alap azt egy jó bárban egy jó bárostól tudod megtanulni. De megéri! És megérte!

Na és hogy jött a LEO Rooftop bár?

A Kiosk Buda a Clark Hotel aljában volt a következő állomás helyem, ahol megismerkedtem Szekeres Gyurival, aki nagy hatást gyakorolt rám a szakmai tudásával és tapasztalatával.

A pandémia itt ért utol 2020 tavaszán, de sikeresen átvészeltem, ételkiszállítással és folyamatos tanulással.  Az első hullámot követően nyitott a Leo Rooftop bár. Nekem hatalmas álmom volt, hogy a Leo-ban lehessek bártender. A bár megnyitását követően azonnal áthelyeztek a Leo-ba ahol imádtam dolgozni.

A bármenedzserem Dreghiciu Gabi volt akit mind emberileg, mind szakmailag nagyon nagyra tartottam és tartok a mai napig. Néhány hónappal később megüresedett a Headbartender pozíció, amit szívesen megpályáztam, hiszen ez egy óriási lehetőség volt számomra. Végül én lettem a befutó és onnantól kezdve már nem csak a koktélok keverése volt a feladatom, hanem a rendelések összeírása, az itallap és koktél menü készítése, és a kollégák beosztásának a megszervezése a többi kollégámmal szoros együttműködésben.

Nagyon szerettem itt dolgozni. Az egyik általam megálmodott koktél az egyik legnépszerűbb ital volt a Leo-ban, amire nagyon büszke vagyok! Ezek a szakmai sikerek motiváltak arra is, hogy minél több versenyen megmutassam, mit tudok, mire vagyok képes. És láss csodát, nyertem is!

Bártender bajnok

2020. februárjában rendezték meg a III. Bestmixer Farsang Kupát Budapesten. Rengeteget készültem rá.
A prezentáció megfogalmazása, a jelmez megtervezése, hogy miben induljak és persze az italnak kell mindig a legtökéletesebbnek lennie. Még magoltam a spanyolt is, hogy minden tökéletes legyen. Az italomat bemutattam a mentoraimnak akik pár jótanáccsal kiegészítették a kreációt. Szóval mindent beleadtam. És megnyertem! Ó hát az az érzés leírhatatlan….

És hol dolgozol jelenleg?

Teltek múltak a hónapok és derült égből villámcsapásként ért egy munkaajánlat. A Botaniq kastély bármenedzsere, Szabó Geri keresett meg, hogy lenne-e kedvem a Turai kastély bárjában dolgozni. Amikor először kimentem megnézni akkor leesett az állam! Annyira gyönyörű az a hely mintha a mesében lennénk. Szabolcsi gyerekként nem álmodhattam volna szebbet magamnak.
Elfogadtam a pozíciót és azóta is ott dolgozom.

Mire vagy a legbüszkébb?

A nyert versenyemre nagyon büszke vagyok, mert nagyon sokat dolgoztam érte és ilyenkor szembesülök a régi mondással hogy „beérik a munka gyümölcse.”
Arra is büszke vagyok, hogy ilyen rövid időn belül sikerült Budapesten és Budapest környékén a legnívósabb bárokban dolgoznom és head bartender pozícióba bedolgoznom magam.

Szeretnek a vendégek és szeretnek a vezetőim. Ez mindenképpen motiválóan hathat a fiatalabb generációnak.

Nem mellesleg olyan bárosokat tekinthetek barátaimnak, akikre felnéz a szakma és én is. Ezek a remek emberek mutatták nekem az utat, ami kivételes szerencse. Általában 1 nagy név kiséri a pályánkat, én viszont 5-6 olyan neves bártendertől is tanulhattam, akik egytől egyig kivételes, elismert szakemberek.
És most arra is nagyon büszke vagyok, hogy ez az interjú velem készült. Nagyon megtisztelő és remélem tudtam motiválni a jövő generációit.


Mit üzensz a most tanuló vagy a Bestmixer iskolába készülő diákoknak?

Azt hogy legyenek bártenderek. A mixer tanfolyamon sok mindent meg lehet tanulni. Fontos hogy jó alapokat kapjon az ember, hiszen később arra lehet építkezni.

Tanuljatok és tanuljatok! Szép ez a szakma és tele van meglepetésekkel, lehetőségekkel. Folyamatosan lehet fejlődni és új kihívásokat találni, mert a bártender szakma sokszínű.

Az angol tanfolyamot nagyon ajánlom minden hallgatónak. Aki nem beszéli az angolt a pult mögött az óriási hátránnyal indul! Nemcsak külföldön hanem itthon is, sokkal könnyebben és jobb fizetésért lehet elhelyezkedni ha beszéled az angolt.

A pandémia hatására teljesen felborult minden a vendéglátásban, a szakma „öreg motorosai” elhagyták a pályát és mi töltjük be a helyüket. Távoztak komoly nagy nevek és mi vagyunk az új generáció a bártenderek világában. Persze eljön az az idő, amikor minket fognak leváltani az új bárosok. De az még nem most lesz!

Most szükség van az új szakemberekre és az olyan iskolákra mint a Bestmixer!

Nézd meg tanfolyamainkat is!

Szeretnél értesülni a legújabb cikkekről?

Havonta rengeteg új bloggal készülünk neked, amiben fontos tanácsokat és érdekességeket találhatsz. Légy tagja a Bestmixer blog körnek!

Add meg az email címedet, és mi rendszeresen értesítünk róla!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A kávéfőzés szabályaihoz hozzátartozik, hogy mindig minőségi kávébabot használjunk.

Kávéfőzés barista szemmel: így készíts otthon tökéletes feketét!

Szerencsére ma már a barista növényi tejek is szép számmal sorakoznak a boltok polcain.

Barista tej: a habos és krémes kávéitalok titkos fegyvere

A caffe affogato története már a 16. századra nyúlik vissza, de csak az utóbbi években lett népszerű.

Affogato, a sokoldalú kávédesszert nyári napokra

TUDD MEG MIT NYÚJT NEKED A BESTMIXER ISKOLA!

A speciality kávézókban isteni speciality kávék kóstolhatók.

Speciality kávézók világa: miért olyan különleges?

A matcha latte receptje matcha tea port, vizet és tejet tartalmaz.

Matcha latte, az élénk zöld energiabomba

×
×

Cart