Arról már volt szó a blogon, hogy miért fontos gondosan megválaszatani a felszerelésünket. Most itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk ezekkel az eszközökkel.
Cikksorozatunkat egy olyan eszköz bemutatásával kezdjük, amely annyira egybeforrt a bártender karakterével, hogy még a cikkírót is gyakran kergetik őrületbe jószándékú idegenek ezzel a kérdéssel: „Á, szóval koktélokat keversz, akkor te ilyen séker vagy, nem?”
Ma már természetes, hogy ha kér a vendég egy Zombiet, a mixer feldob egy shakert, beletölti a hozzávalókat, és már rázza is, olyan mosollyal az arcán, mintha még soha semmit nem élvezett volna ennyire. De nem volt ez mindig így.
A shakernek is van történelme
Ugyan Hernando Cortez, a konkvisztádor, 1520-ban beszámolt arról, hogy az indiánok egy tökben rázták össze a kakaójukat, az ókori egyiptomiakról pedig tudjuk, hogy már i.e. 3500-ban fűszerekkel rázták össze a sörüket, hogy ihatóbb legyen, sőt régészek már találtak 9000 éves tököt, amiben alkohol nyomai voltak (talán ez volt a világ első shakere), azonban a modern koktélshaker a 19. század vívmánya.
Amikor a század elején elkezdtek kialakulni a koktélok, még nem volt szokás a rázás. A bárital, ami nem keverve készült, azt jobb híján két edényből öntögették ide-oda, hogy szép habja legyen. Ez az úgynevezett throwing vagy rolling. Ezzel a technikával készült a blue blazer koktél is, ami látványos elkészítési módja miatt nagy szerepet töltött be abban, hogy a koktélok villámgyorsan elterjedtek az Egyesült Államokban.
Valamikor az 1840-es években egy csapos véletlenül nem egyforma poharakat használt erre a feladatra, és rájött, hogy ezek a szájuknál egymásba illeszthetők. Mivel ezek elég jól záródtak, emberünk jó erősen megrázta a poharakat bennük a folyadékkal. Rájött, hogy a shakeléssel készült koktéloknak sokkal szebb textúrája van, mint a rollingoltaknak, így gyorsan népszerű lett ez az új technika, és hamarosan feltalálók egész hada kezdett el foglalkozni azzal, hogy megtalálja a tökéletes formájú shakert.
A legelső, kifejezetten erre a feladatra szánt eszköz egy fém részből és egy pohárból állt, ez volt a mai boston shaker elődje. A következő évtizedekben több tucatnyi fajtájú és formájú shaker született, de az idő próbáját csak további két típus állta ki.
Európában az 1878-ban feltalált, két fém részből álló francia shaker volt divatos.
1884-ben pedig Edward Hauck keze között megszületett a legjellegzetesebb típus, a manhattan vagy cobbler shaker, ami három részből áll; edény, szűrő, és kupak. A nevét a kor egyik legnépszerűbb italáról, a Sherry Cobblerről kapta.
A világ első, 1862-ben kiadott koktéloskönyve szerint a recept a következő:
Két pohár sherryt öntsünk a shakerbe, rakjunk hozzá egy evőkanál cukrot, dobjunk utána pár szelet narancsot, erősen rázzuk össze, majd szűrjük tört jégre egy longdrinkes pohárba. A sherry, ha lehet, amontillado legyen, ami a fino-nál sötéttebb árnyalatú, és a különleges érlelési eljárásnak köszönhetően enyhe diós zamattal rendelkezik. Díszítsük gyümölcsökkel, mentaággal és porcukorral. Annyira egyszerű ezt a koktélt elkészíteni, hogy nem is lehetne stílusosabban felavatni a shakerünket.
Az amerikai szesztilalom alatt szinte kötelező volt inni. Koktélokat inni viszont egyenesen trendinek számított, így érthető, tovább szélesedett a shakerválaszték. Megjelent a pingvin, a repülőgép, a zeppelin, sőt a világítótorony formájú shaker is. A második világháború alatt minden fémet a hadiipar szolgálatába kellett állítani, így ez idő alatt leállt az eszköz gyártása. Az ’50-es évektől a hollywoodi filmek hatására a luxus szimbólumává vált, ezért szinte az összes amerikai háztartásban megtalálható belőle egy.
És mi a helyzet itthon?
Hazánkban már a 19. század végén megjelentek az amerikai stílusú bárok, sőt három évtizeddel a világ első koktéloskönyvének megjelenése után már saját szakkönyvünk volt „American bar – Útmutató az amerikai hüsitő és hevitő italok készítéséhez” címen. A nyelvújítás sikerén felbuzdulva a szerző még saját szakszavakat is megalkotott, amik azóta sajnos kikoptak a nyelvből. De milyen jó is volna a shakert ismét szép magyar nevén fagyasztó kehelynek, a store&pour-t tároltöltnek, a bitteres üveget pedig fecskendező palaczknak hívni.
