II. HUNGARIAN BARISTA CHALLENGE GYŐR ÉS I.GERILLA ART GYŐR BARISTA VERSENY

A Szomszéd bár és a BestMixer iskola jóvoltából Idén 2. alkalommal rendezték meg Győr belvárosában a barista challenge-t és 1.alkalommal a gerilla art-ot. A verseny nem nevezhető hétköznapi versenynek már csak azért sem mert augusztus utolsó vasárnapján tartották meg.

A Szomszéd bár és a BestMixer iskola jóvoltából Idén 2. alkalommal rendezték meg Győr belvárosában a barista challenge-t és 1.alkalommal a gerilla art-ot.
A verseny nem nevezhető hétköznapi versenynek már csak azért sem mert augusztus utolsó vasárnapján tartották meg.

Győr szívében a Kisfaludy utcában a Szomszéd bár és a Higgins kávéző előtt a sétáló utcában rendezték be a versenyzők számára a terepet.
A szervezők elképzelése az volt hogy ne egy zárt térben picikét megbújva legyen a verseny hanem az utcán és a teraszokon ülve egyfajta szórakoztató programként az utca embere is betekintést nyerhessen a barista szakma világába.

Már a tavalyi évben is látható volt hogy nagy számú nézőközönséget vonzott a verseny.
Az idei évben talán a legforróbb nyári meleget jósolták vasárnapra de szerencsére „csak” 30 fokos meleg lett belőle amit elviselhetővé tett a folyamatos szél.

A verseny feladat
  • A barista challenge-n 6 képzett barista mérte össze a tudását.
  • A feladat mindenki számára az alábbiakból tevődött össze:
  • 2 fekete ital (eszpresszó, ristretto)
  • 2 tejes ital állati tejből (cappuccino,latte stb…)
  • 2 tejes ital Alpro növényi tejből
  • A verseny kávét a OneEleven soproni pörkölő biztosította a legjobb fajtából
  • Profi gép és Őrlő állt a versenyzők rendelkezésére a Molnár Barista Kft jóvoltából.

A versenyzők sorrendjét sorsolás döntötte el és mindenki 6 terméket készített el amit a szigorú zsűri szakmailag, érzékszervileg és technikailag is pontozott.
A versenyzők egytől egyik felkészült baristák voltak.

Volt köztük a szakmában már komoly tapasztalattal bíró gyakorlott kávé szakértő is illetve indult olyan versenyző is aki pár hónapja végzett barista tanfolyamot.

A barista challenge után 20 perc szünet következett mert picit át kellett rendezni a terepet a gerilla art-ra és a zsűri is visszavonult értékelni a versenyzőket.  Ez idő alatt sem unatkozhattunk mert a Bestmixer iskola oktatója Seprényi Georgina tartott kávé kostolót az érdeklődőknek.

Gerilla Art – Latte Art

A verseny második szakasza a gerilla art volt ami ha a hagyományos értelembe vett latte art picit másképpen. Az volt az érdekessége hogy különféle motívumokat kellett, tejjel önteni a kávékra amelyeket nem hagyományos csészében hanem különféle egyéb mókás és teljesen eltérő tárgyban kellett kiönteni.
Volt itt minden. Az egyik versenyző valakinek a tenyerébe öntött mintát de olyan is akadt aki csavardobozba ,merőkanálba, fagylaltos kanálba, kotyogósba illetve vázába próbálta kiönteni a kedvenc mintáit.

A zsűri számára 2 fontos szempont volt:

  1. Mennyire extrém a tárgy amibe öntenek
  2. A kiönteni kívánt forma mennyire komplex és mennyire kivehető.

Természetesen ahhoz hogy valaki egy ilyen megmérettetésen el tudjon indulni szüksége van az alap latte art-ra.
A gerilla art-ra 12 versenyző nevezett! A szurkoló tömeg egy nagyon pörgős,vidám és egyben látványos versenynek lehetett a szemtanúja.

Barista és Gerilla Art verseny eredmények

A barista challenge dobogósai

  1. helyezett:Sinka Zoltán Black Start kávézó Budapest
  2. helyezett: Horváth Jonatán Szomszéd bár Győr
  3. helyezett: Nagy Pál Máté-Kultúrpresszó Sopron

A Gerilla Art versenyen csak első helyet hirdettek:

  1. helyezett: Seprényi Georgina- BestMixer iskola, Dorado Café

A zsűri tagjai

Technikai zsűri:

  • Csóka Richárd-Szomszéd bár,BestMixer Győr

Érzékszervi Zsűri:

  • Molnár Attila-Négyszeres magyar barista bajnok, a OneEleven pörkölő tulajdonosa
  • Molnár Béla-Erzsébet Liget Étterem tulajdonosa
  • Józsi Erik-a Szomszéd bár és Higgins kávézó tulajdonosa

2019 után a 2020-as Hungarian Barista Challenge még népszerűbb lett ezért a szervezők határozott szándéka hogy jövőre is megrendezik hiszen a barista szakma egyre népszerűbb a világban és egyre nagyobb figyelmet kapnak a kávék, kávézók.

 

Nézd meg tanfolyamainkat is!

Szeretnél értesülni a legújabb cikkekről?

Havonta rengeteg új bloggal készülünk neked, amiben fontos tanácsokat és érdekességeket találhatsz. Légy tagja a Bestmixer blog körnek!

Add meg az email címedet, és mi rendszeresen értesítünk róla!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A caffe affogato története már a 16. századra nyúlik vissza, de csak az utóbbi években lett népszerű.

Affogato, a sokoldalú kávédesszert nyári napokra

A matcha latte receptje matcha tea port, vizet és tejet tartalmaz.

Matcha latte, az élénk zöld energiabomba

TUDD MEG MIT NYÚJT NEKED A BESTMIXER ISKOLA!

A speciality kávézókban isteni speciality kávék kóstolhatók.

Speciality kávézók világa: miért olyan különleges?

Szerencsére ma már a barista növényi tejek is szép számmal sorakoznak a boltok polcain.

Barista tej: a habos és krémes kávéitalok titkos fegyvere

A kávékóstolás vagy cupping egy mérhető, számszerűsíthető és széles körben használt módszer a kávéminták elemzésére.

Cupping útmutató: mindent a profi kávékóstolásról

×
×

Cart